2022.06.23.

Az első kapolcsi rezidens

A szerző így beszélt terveiről:

Öt éve dolgozom egy nagyszabású családregényen (előre láthatólag 17 ív lesz a terjedelme), amelynek a munkacíme Keserű víz. (Több mutatvány jelent meg belőle a Jelenkorban, Esőben, Élet és Irodalomban, Forrásban.) A regény két szálon fut. Nagyszüleim egy szlavóniai faluban születtek, egyik szál ennek a telepesfalunak az 1860-as évek eleji alapításáról és ügyes-bajos dolgairól szól. A másik szál nagyanyám életével, a második világháború alatti menekülésével Magyarországra, halálával foglalkozik.  A regény ideje így az 1860-as évektől az ezredfordulóig terjed, és négy generáció életét fogja át.

Természetesen az alkotás mellett Milbacher Róbert máris megkezdte ismerkedését Kapolcs nevezetességeivel -például a malmokkal-, amiben nagy segítségére van Márta István, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet elnöke.

A pécsi író ezek mellett részt vesz majd a Kapolcska Fesztivál gyerekprogramjaiban, hiszen szépirodalmi, irodalomtörténeti művek mellett mesét is írt Tátiti Tibike, a világ utolsó táviratkihordója gondol egy merészet címmel.