Megérkezni ismert ismeretlenbe,

egy kedves helyre, ahol sohasem éltem,

aminek mégis más a zaja, csendje,

„Elkezdem összeszedni és rendezni az elmúlt két hétben született írástömeget. Átírok, formálok, szépítek, rondítok. Érzelmileg eltávolodom tőle, és ha kell, megölöm bizonyos részeit, hogy meg tudjon születni.”

„ Az én útjaim nem akkor kezdődnek, amikor elindulok. A mostani sem akkor kezdődött, hanem még szeptember legvégén, amikor elkezdtem összeírni, hogy mit hozzak magammal.”

„Az ember erős vágyat érez, hogy megölelje ezeket a fákat, akik túléltek szabadságharcot, Tanácsköztársaságot, két világháborút, Trianont (a 96 évet megért Vigyázó Sándor gróf ebben az évben hal meg, 1921-ben), ‘56-ot.”

„Megyek a Nap utcában, sárga levelek borítják a járdát, lefotózom. Egy kicsit följebb Macskavézót találok. A macskák lustán feküdnek, megengedik a simogatást, rá se hederítenek az emberekre.”

„Az első mindig a szobrok, és nem unom meg, hogy a szobrok mindenhol ugyanazok, mert mindegyik más. Nem a ruhájuk vagy a kardjuk, hanem a kalandjaik.”

„1976 óta írok naplót, több kevesebb rendszerességgel. Eleinte naptárfüzetbe írtam hívószavakat. Tizenkilenc éves koromtól vonalas füzetbe. Nem minden nap, hanem időnként.”

Bolemant László költő,- a pécsi Zsolnay Negyedben található rezidencián eltöltött idő alatt sokat kirándult Pécsett és környékén. Sétáit, kulturális élményeit egy sajátos irodalmi fotónaplóba dokumentálta.