2021.09.16.

Az irodalmi hagyományok felevenítése

Különösen örömteli, hogy a vidéki nagyvárosok mellett kisebb települések is késztetést éreznek, hogy az Írórezidencia Program részéévé váljanak. Jeles példa erre a dél-baranyai község, Vajszló, aminek megvannak a maga irodalmi hagyományai: itt élt és alkotott egykor Kodolányi János író. Horváth István polgármester súlyt helyezett arra, hogy minél előbb tudjanak szerzőket fogadni a településen.

Első menetben a Győrött élő, de a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban oktató Komálovics Zoltán vendégeskedett Vajszlón július első felében. Az író-szerkesztő több versben is megörökítette élményeit, a nyári mindennapokat, valamint egy régi vajszlói képeslap nyomán novellát írt Ferenc József itteni látogatásáról.

A második író Kürti László volt augusztusban, aki a korábbi, pécsi rezidens tartózkodása után választotta Vajszlót. Mindkét szerzővel készült sajtós anyag, a Pannon Televízió és a Dunántúli Napló is foglalkozott a Vajszlón beindult Írórezidenciával.