– Bár művei több nyelven megjelentek, magyarul még nem, mégis van egy erős magyarországi szál a családja múltjában. Röviden, mi is ez?

– Nagybátyám, Thoma Dardeli Budapesten járt orvosi egyetemre, amikor kitört az ’56-os forradalom. Természetesen, sokat volt kint az utcán, medikusként próbált segíteni a sérülteken. Erről pár fénykép is készült, amit néhány évvel később a felesége válóperük alkalmával felhasznált ellene, mondván, azért akar elválni a férjétől, mert a kommunizmus ellensége. A „bizonyítékok” fényében az albán válóperes bíróság átalakult statáriális törvényszékké, és a nagybátyámat tíz évnyi börtönre ítélte, majd amikor az lejárt, még hét évvel megtoldották. Úgyhogy sokat hallottam tőle Magyarországról… De ma is megvan, 91 évesen jó egészségnek örvend.

– A maga tragikus voltában nagyon kínálja magát – megírta már ezt a történetet?

– Igen, egy nemzetközi drámapályázaton díjat is nyert a Húsz év, két hét és két nap című darabom, amit lefordítottak angolra, és már több bemutatója volt. Itt Pécsett találkoztam Funk Iván rendezővel, és vele is beszélgettünk arról, hogy szívesen színre vinné a művet, első lépésben felolvasó színházi előadás formájában.

– Maga a város, a Zsolnay Negyed milyen hatással volt önre?

– Különös dolgot észleltem. Méretre minél kisebb településen vagyok rezidens író, annál jobban megy az írás. Legelőször, húsz éve, New Yorkban jártam, ahol szinte semmit sem írtam. Aztán jött Párizs, Bécs, Split – és mindig jobban ment az írás. Itt Pécsett egy hónap alatt voltaképp egy egész regényt meg tudtam írni, igaz, nagyon fel voltam rá készülve. Egy albán zeneszerzőről szól, akit szintén bebörtönöztek Enver Hoxáék, de napközben mindig kivitték, hogy saját lakásában komponálhasson a kommunizmus dicsőségére. Főképp reggelente írtam, aztán sokat sétáltam, ismerkedtem a várossal, emberekkel, élveztem a Negyedben az őszt. A szobám ablaka előtt áll egy óriási fa: amikor megjöttem, még tele volt sárga levéllel – most, hogy elutazni készülök, már alig akad rajta egy-kettő…

– Mi az, ami leginkább meglepte Pécsett, amire biztos, sokáig emlékezni fog?

– Mindenképp meglepő volt, hogy működik itt egy albán tiszteletbeli konzulátus, és egy nagyon kedves embert ismertem meg Hafuzi Avnija konzul úr személyében. Külön megtisztelő volt, hogy meghívott, amikor a temetőben az első világháborús hősök sírjait koszorúzták, és az albán katonák emlékére vele együtt helyezhettem el a koszorúkat. A másik, ami inkább érdekesség, hogy kiderült, az itteni kadarka bor a szülővárosomból, Skodrából való. Ugyanis a város szerb neve Skadar, és az ott állomásozó, még monarchiás magyar katonák hozták el ide azokat a szőlőtöveket, amik által meghonosodott a (s)kadarka Magyarországon. Bizony, meg is kóstoltam néhányat, különböző termelőktől!