2022.03.07.

Írás az arborétum közepén

Tallér Edina a harmadik rezidens író, aki a vácrátóti arborétumban lévő alkotói lakásban dolgozik március első két hetében.

A Kiskunhalason született szerző sokat helyütt dolgozott újságíróként, televíziósként, médiaszakemberként, több újságnak, lapnak volt a szerkesztője vagy főszerkesztője.

A 2010-es évektől kezdett el rendszeresen publikálni, illetve különböző színházi produkciókban is részt venni, hol szerzőként, hol dramaturgként.

Első regénye, a Húsevő (Kalligram, 2010) élénk visszhangot váltott ki, és azóta is tevékenyen jelen van könyveivel a kortárs irodalmi életben. Legutóbbi publikációja a Lány a város felett (Prae, 2021). Fontos cél számára az is, hogy a mai irodalmat rendhagyó irodalomórák keretében közelebb vigye a középiskolás korosztályhoz.

Színművész férjével Budapesten él, sok munkában közösen vesznek részt.

A Vácrátóton töltendő időszak terveiről így beszélt:

„Egy készülő levélregény darabjain szeretnék itt dolgozni. Jelenleg öt rész készült el a kötetből. Azt remélem, hogy a programban eltöltött alkotóidő alatt újabb inspirációkat is kapok, gyűjtök az adott helyszínen. Tervem továbbá, hogy napi rendszerességgel naplót írok az ott töltött idő alatt, amelyeket később fel is használok a kötethez.”

A kötet munkacíme: Mesélj a nyárról

A fiktív levelek (novellák) címzettje egy, a beszélőhöz közel álló személy, akivel valamilyen okból nem lehetséges a személyes találkozó. Ez a feloldhatatlan, és mindenki által 2020-ban jól ismert, megélt helyzet generálja a feloldásra váró feszültséget, feldolgozni a megváltoztathatatlant: elfogadni a múlt hibáit és elengedni azokat a szavakat, öleléseket, csókokat, embereket, amelyek és akik sosem voltak és nem is lesznek már.

Tallér Edina eszményinek tartja a vácrátóti arborétum közepén elhelyezkedő rezidens lakást, amely egyrészt jól felszerelt és kényelmes, másrészt lehetőséget nyújt arra is, hogy a írástól már megfáradva nagy sétákat tehessen a parkban és figyelje az éledező természetet.