2022.05.03.

Kolozsvárról Vácrátótra

Első benyomásait így foglalta össze:

– Elfoglaltam a helyemet az arborétum tornácos házának vendégszobájában. A lakás lakályos, mindennel felszerelt, tiszta és otthonos. A kert pedig lenyűgöző. Annak ellenére, hogy 9 órát utaztam, muszáj volt rögtön körbesétálnom. 

Az írót Nagy Adrienn főigazgatói asszisztens fogadta, aki már az itteni rezidencia beindítása – 2021 ősze – óta nagy segítségére van az ide érkező rezidenseknek.

K. Kovács István egyébként az első, aki egy teljes hónapot tud Vácrátóton tölteni, korábban 2 hetes időtartamra érkeztek a szerzők.

A kolozsvári író a Magyar Művészeti Akadémia, Közelképek írókról című sorozatába ír életrajzi regényt Hubay Miklós drámaíróról, amihez egyrészt adatokat gyűjt és rendszerez, valamint kialakítja a kötet struktúráját. Emellett egy ifjúsági regény véglegesítésén dolgozik, aminek a címe Galócák – avagy legendák nyomában kajakkal, bringával, hátizsákkal. A könyv 2022 végén jelenik majd meg a kolozsvári Ábel Kiadó gondozásában.

Május 25-én K. Kovács István a budapesti Magyarság Házának Irodalmi Szalonjában tart egy könyvbemutatót az idén megjelent, Emlékek a katonaládából című dokumentumregényéről. (Ábel Könyvkiadó, Kolozsvár, 2022).