Az 1980-as évek közepétől főképp zeneszerzőként ismert alkotó mindig szoros kapcsolatot ápolt a kortárs irodalommal, többek között megzenésítette Borbély Szilárd, Csordás Gábor és Zalán Tibor verseit is. Számos zenével kapcsolatos írása jelent meg.
Jelenleg egy regényen dolgozik, ami három síkon játszódik: 1936-ban Isztambulban, 1981-ben Budapesten, továbbá a jelenben.
A szerző elmondta, hogy reggelente és délelőttönként főképp komponálni szokott, az írás leginkább este lép be a programjába. Önmagában is érdekes a módszere: akkor már fekve, telefonba írja be a szöveget, amit e-mailben küld el magának, és másnap formálja aztán tovább a laptopján.
Vajszlón leginkább a regény női figuráinak tökéletesítésén szeretne dolgozni, de zenészként nagyon érdeklik a hangok, ezért intenzíven fogja tanulmányozni Vajszló hangjait is.