2023.01.30.

Vass Norbert, az első marosvásárhelyi rezidens

A Budapestről érkezett szerző remekül érzi magát a csodás környezetben. "A Studium HUB csodaszép vendéglakása inspiráló munkakörnyezet. És ha ez nem lenne elég: az ablakon kikukkantva látszik a Teleki Téka épülete", ahol szintén szívesen tölti idejét. Megfordult a Látó szerkesztőségében, találkozott az ottani írókollégákkal és az alkotás mellett szívesen kirándul, ellátogatott már például a borszéki Medvebarlanghoz is. 2023. január 21-én - a Kultúra hete programsorozat keretében - a Magyar Írórezidencia rezidens vendégeként mutatták be Vass Norbertet és Mindeki! című kötét a marosvásárhelyi Studium HUB látványkávézójában. A szerzővel Szabó Róbert Csaba író, a Látó folyóirat szerkesztője beszélgetett.

-

Az eredetileg Somogy megyei Vass Norbert, most készülő munkájában arra vállalkozik, hogy a sosemvolt-félholt somogyi kisközösségeket, szeretetteljes fordulatokkal, borús, de nem fojtogatóan sötét színekkel idézze meg. Karneváli, zajló prózát képzelt el: „tarkát és lebegőt, amit Chagall vitt volna alighanem vásznaira, ha szétnéz kicsit a zselici dombok között”.

Fotó: Studium HUB