Marosvásárhely

2023. február 3 – 27.

február 3.

Ma érkeztem, kedvesek, szerencsére nincs tévé, az sem veszi el a figyelmemet a munkától. Három busszal utaztunk, tehát két buszcsere történt, már itt Marosvásárhelyen, viszont fönt felejtettem a laptopomat a buszon. Nem a buszpályaudvaron tettek ki bennünket, hanem a város szélén egy hotel parkolójában, eltaxiztam a buszpályaudvarra, de sehol az ember, aki várna, így bementem az információs pulthoz érdeklődni. Telefonon elérték a Magyar Házat, és hívták az összekötő emberem, elmondtam neki is mi a hézag, Ő románul elmagyarázta. Szerencsére holnap délután újra lesz laptopom! Feltűnt, hogy a mobilom nem működik külföldről, ezt elfelejtettem megkérdezni, mikor az utolsó számlát befizettem. Elkértem Kinga telefonját, felhívtam Édesanyámat, mondtam, hogy szerencsésen megérkeztem, és megadtam a Magyar Ház telefonszámát. Esténként fog hívni, itt hét, otthon nyolc órakor, hétköznapokon. Kinga magyarázott valami éttermet, ahol Ők szoktak ebédelni. Nos, azt nem találtam meg, viszont ettem egy finom karbonara spagettit egy másikban, ahonnan klassz blues-zene szólt az utcára. Finom volt, ittam egy üveg bort is hozzá, és olvastam a Moby Dick a fehér bálna című regényt, amit Krasznahorkai László említett az egyik könyvében, ami New Yorkban játszódik. Otthon aludtam.

február 4.

Délután meghozták a laptopot, dolgozom, este telefonon hív Édesanyám.

február 5-6-7-8-9-10-11-12-13.

Munka, szemetes, bolt, este beszélek Édesanyámmal. 13-án befejeztem a Fohász Iván című verses elbeszélést, ami ily Kohlhaas Mihályra akart emlékeztetni, aztán másmilyen lett…

február 14-15-16-17.

Írtam három verset. Közben írt Benedek Anna, hogy nem szerkeszti tovább a könyvem, nagy munka, írja, neki pedig igen sok dolga van. Ez kissé letaglóz. Nem merem megnézni meddig jutott…

február 18-19-20-21-22-23-24-25.

Munka, szemetes, bolt, este beszélek Édesanyámmal.

Belekezdtem a Godot címú színdarabomba, amivel meglepően lassan haladok. Próbálok hangulatot varázsolni, de a színészek nélkül nem megy, nem tudom elképzelni. Bár, ők, mármint a színészek, állítják, hogy rossz szöveg nincs, csak rossz játék. Megnéztem a Csiki Gergely Színház előadását, a Godotra várva címűt, Koltai Róberttel és Jordán Tamással, jól játszanak.

Eldőlt, 26-án, vasárnap indulok haza, este, hétfő hajnalban érek Budapestre. Az utolsó pénteken próbáltam bejutni a Magyar Házba elölről, nem ment, de hát engem hívnak! Másnap néztem az ajtót, hisz ezt húzni kell, lehet, hogy tegnap este tolni szerettem volna? (Eszembe jut az a Prognózis szám a nyolcvanas évekből, hogy kilincsed rángatom ordítva, jól csinálom, csak fordítva! Azért megpróbáltam a pincén keresztül is, de a kártyám nem nyitotta az ajtókat. BIZTONSÁG, AZ VAN. Ez megnyugtat kissé.

február 26.

Lemegyek a szemeteshez, a boltba, közben megkérdezem, mikorra jöjjek le? Fél hétre Botond. Rendben. Visszaérve, leülök, töprengek, mihez is kezdjek. Pihenni nem akartam, azt majd a buszon, megnéztem két filmet, közben megebédeltem. Fél hétkor tényleg vártak, elvitt a buszhoz, aki hozott, búcsúzóul megöleltem. Mindketten zavarban voltunk.

Végül is jól éreztem magam, a csönd ünnepe volt. A hónap során egyszer még lementem a főtérre, lefényképeztem a lovat, a padokat. Egy másik nap fölvitettem magam egy taxival a rk. temetőbe, ahonnan ráláttam a városra, igazából nem vágytam emberek közé, azért választottam a temetőt.

Szép volt.

ui.: Tíz nap múlva kaptam meg a pukk-kódot, mert ugye végigpróbáltam az összes pin-kódot, ami  a fejemben volt, így már az kellett, a pukk-kód. Szerencsésen hazaérkeztem, minden rendben volt, az ember csak önmagával elégedetlen, mint mindig…