1. nap
Ha május 8-a van, akkor utazunk. Nálunk ez így szokás. Tegnap óta. Ugyanis velem egyidőben az egyik fiam is útra kelt. Tokióba. Persze repülővel. Én Marosvásárhelyre indultam. Kocsival, mert úgy egyszerűbb – s talán gyorsabb is, ha az ember nem akar folyton nézelődni. De én akarok. Így aztán mi sem természetesebb, hogy nem a gyorsforgalmi utat választottam, hanem picinyke falvak érintésével – jutottam el a célállomáshoz, ami persze dupla időbe került. De csodákat láttam. Illetve az egykori csodák maradványait. Romkastélyokat. Kastélyromokat. A Wesselényi-, a Degenfeld- és a Haller-családok egykor színpompás környezetű épületei ma csupaszon állnak. A csákigorbói Haller-kastélynak már csak a nyomai vannak meg. Még szerencse, hogy ellenkező példa is akad. Válaszúton már dolgoznak a Bánffy-kastély felújításán. Az épület felállványozva. Van remény…
Hosszas bolyongásom miatt Júlia – a kapcsolattartóm (a szálláshelyet biztosító Studium HUB rendkívül kedves és szimpatikus alkalmazottja) – munkaidő után volt kénytelen visszatérni a Studium Prospero Alapítvány által működtetett intézménybe, amely nem csupán szolgálati férőhelyeket biztosít, hanem rendezvények számára is tágas terek állnak rendelkezésre. Ráadásul szuper környezetben, a Teleki Téka közvetlen szomszédságában.
2. nap
Júlia invitálására közös kávézással indult a nap, amibe bekapcsolódott a kollégája – az előző este már megismert Hamar Alpár Benjámin is. Miután áttekintettük a világ dolgait, sétára indultam. Az első utam a börtön mellett vezetett… Nem tudom, van-e ennek jelképes jelentése… Szűk utcákat választottam, közben épületekben gyönyörködtem. Egy hírlapárus bódéjánál irodalom iránt érdeklődő galambokkal is találkoztam.
Közben Szabó Róbert Csaba hívott fel. A Látó szerkesztőségébe csábított. A folyóirattal 2004 óta vagyok kapcsolatban (akkor jelent meg először írásom a lapban. Róbert mellett a szerkesztőség néhány tagjával – Vida Gáborral, Codău Annamáriával és Fischer Botonddal is – megismerkedtem. Bő kétórás diskurzus után egy kocsmában kötöttünk ki… Mint kiderült, ez amolyan törzshelynek mondható, a művészvilág tagjai gyakran felkeresik…
3. nap
Ezúttal is közös kávézás ezúttal sem maradt el. Egyeztettük a napi programot és persze hosszan elbeszélgettünk. Ezúttal leginkább Bénivel, aki számtalan érdekes történetet mesélt a városról, a közéletről és magáról is. (Bátran kijelenthetem: ő maga a történelmi emlékezet… A 89-es forradalom idején két golyót kapott a lábába.)
Ezt követően ismét városnézésre indultam, várva Júlia jelzését, aki a Teleki Téka munkatársaival próbált számomra időpontot egyeztetni. Sikerült is. Így aztán fél 11 körül átkísért, hogy szemügyre vehessem a Teleki és Bolyai-hagyatékokat. Remek idegenvezetőt kaptam, s nem csupán a gyűjtemény kétszáz éves történetével ismerkedhettem meg, hanem számtalan háttérinformációt is kaptam a Teleki és Bolyai családról.
4. nap
Az épületben már a reggeli órákban jelentősen megnövekedett a forgalom (orvostudományi konferencia zajlott több szekcióban is), de Júlia szakított rá időt, hogy a reggeli közös kávézásunk ne szenvedjen csorbát.
Ezt követően azonban már egy kis munkára is rávettem magam. Illetve csak próbáltam, mert a munkahelyemről több csatornán keresztül is kerestek, hogy az elmúlt napokban felmerült problémákat (kompetenciamérés, Kréta-rendszer) segítsek megoldani.
Ez a kizökkenés elég volt ahhoz, hogy elhatározzam: ebéd után elzarándokolok a várba. Pár éve jártam már ott, láttam a felújított állapotú építményeket, de jó volt ismét nézelődni egy kicsit.
5. nap
A békés kávézást ezúttal többször is megszakították a Júlia személyes jelenlétét vagy intézkedését igénylő feladatok. De a napi tervet és a hétvége várható történéseit sikerült átbeszélnünk.
Ezt követően viszont valóban csak egy rövid sétát tettem a környéken, s aztán visszatértem a lakosztályomba, hogy az elmúlt napok történéseit rögzíthessem.
Koradélután Gálfalvi Gyurkáékat látogattam meg. Kiderült, hogy majdnem szomszédok vagyunk. Irma bőséges ebéddel fogadott. No, persze előtte némi nedűt is le kellet hajtani. (Persze semmi kényszer nem volt ebben.) Egy érdekes norvég itallal (aquavit) kezdtünk, aminek sajátossága, hogy az érlelődéshez egyenlítői páratartalomra és hőmérsékletre van szükség, ezért leszállítják az egyenlítőig vagy azon is túlra… Gyurka viszont pálinka és borpárti. Természetesen nekem mindent meg kellett kóstolnom. És persze beszélgettünk. Közel hét órányit… Megelevenedett a múlt, frissült a jelen – némiképp kiigazítódtak az irodalmi és politikatörténeti ismereteim. A vidám és keserédes pillanatok színezték a délutánt és az estét.
Észre sem vettük, hogy elröpült az idő. Eredetileg egy 2-3 órás látogatásra készültem, de több mint a duplája lett belőle… S mert mondanivaló még maradt, azzal köszöntem el, hogy a következő héten még felkeresem őket.
6. nap
Délelőtt a Kultúrpalotába látogattam el. (Rengeteg gyerek és felnőtt szállta meg az épületet és a környéket is. A főtér is le volt zárva a forgalom elől. Vagy 25-30 stand épült, megtöltve látnivalóval és vásárolni valóval.)
Megnéztem a kultúrpalota állandó kiállításait és a keleti filozófiából építkező Kerekes Gyöngyi roppant kreatív időszaki tárlatát is.
Este felbolydult a város. Rendezvények sokasága várta az érdeklődőket. Én a Látó szerkesztőségének vendégeként felolvasáson vettem részt a „Múzeumok éjszakája” program keretében Szabó Róbert Csaba és Fischer Botond társaságában. Persze a felolvasáson túl alkalom nyílt beszélgetésre is, hiszen majdnem éjfél volt, amikor elköszöntem vendéglátóimtól.
7. nap
Patrónusaim javaslatára – miszerint feltétlenül kukkantsak bele a vásári sokadalomba, ami vasárnaponként a Maros-híd lábánál teremt hangulatot – úgy szerveztem a napom, hogy erre is sor kerüljön.
Először azonban a várba látogattam el, ahol ezúttal is programok tömkelege várta az érdeklődőt. A belső tér külön szögleteiben (egy-egy bástyához kötve) volt népviseleti kiállítás, néptáncbemutató, néprajzi előadás, a „gyereksarokban” pedig mesemondás.
Innen sétáltam el a Maros-hídhoz, ahol a gyermekkorom emlékeit megidéző vásári hangulatnak lehettem részese. Ócskapiacként emlegetik a helyiek, s valóban mindenféle dolgokhoz hozzá lehet jutni, használt cikkek is bődületes mennyiségben voltak kipakolva a standokon és a földre terített pokrócokon. De a szófoszlányok, az alkudozások, a sörpultok körül fel-felharsanó nevetés, a gábor cigányok gyönyörűséges öltözete valóban emlékezetes pillanatokat szerzett.
Csak délután döbbentem rá, hogy az alkotással még nemigen tudtam foglalkozni. A szállásomon töltött idő csak néhány határidős feladat elvégzéséhez biztosított alkalmat. Így aztán nekiveselkedtem, hogy legalább a naplóval ne legyek lemaradásban.
8. nap
A délelőttbe belefért egy templom- és szobortúra… Aztán a Partium nyári számának szerkesztésébe is belefogtam, majd a Parnasszus felkérésére Serfőző Simon költészetéről – illetve a hozzá kötődő kapcsolatomról – írtam pár oldalt.
Késő délután még tettem egy rövid, frissítő sétát a környéken. A várhoz is elzarándokoltam. Este viszont próbáltam egy kicsit a vállalt feladattal is foglalkozni. Egy kötetterv előkészítéséről lenne szó. A tervezett cím: Magán(y)terület. Ehhez próbáltam írásokat gyűjteni.
9. nap
A reggeli kávézás közben merült fel, hogy templomokat látogattam ugyan, de a közeli katolikus templom alatti kriptákról mindeddig nem is hallottam. Így aztán az első délelőtti programom ez lett. Utána – Hamar Apor Benjáminnak köszönhetően – sikerült találkoznom Nagy László unitárius lelkésszel, akivel hosszas diskurzust folytattunk a világ dolgairól. Megleptem két Partium lapszámmal is, amit az Unitárius Alkotók Társasága ad ki.
Délután Antal Erika keresett fel, hogy interjút készítsen velem egy vásárhelyi internetes lap (a Vásárhely.ma) számára.
Ezt követően megint a vállalásaimmal próbáltam foglalkozni. Egyelőre elég döcögve halad a dolog…
10. nap
A szokásos reggeli kávézás sajátosan alakult, mert újabb és újabb vendégek csatlakoztak az asztalunkhoz. Majd befutott a tegnap megismert Antal Erika is – ezúttal egy operatőrt is hozott – hogy egy élő interjú is készüljön velem.
A délelőtt utolsó szakaszába még belefért egy órányi beszélgetés Nagy Lászlóval, aki az előző napi találkozás végén hívott meg a lelkészi hivatalba.
A délután viszont már munkával telt. Mivel az eső is esett, így nem csábultam el egy séta erejéig sem…
11. nap
Mozgalmasra sikeredett ez a nap is… Az alapot ismét a reggeli kávézás adta. Béniben ekkor ötlött fel, hogy összeismertet Haller Bélával, aki az ebéd utáni órákban meg is érkezett. Mondanom sem kell, kiadós beszélgetés kerekedett. Valójában csak azért kellett zárni a diskurzust, mert egy korábbi meghívásnak is eleget kellett tennem. Gálfalvi Gyurkáékhoz voltam hivatalos, ahol – ha egy picit hamarabb érkezem – KAF-fal is összefuthattam volna. De Gyurkával és Irmával így is hosszasan elbeszélgettünk – s persze fogyott a bor is tetemes mennyiségben…
A napnak volt egy szomorú pillanata is. Júliámtól – akinek hétvégére más programja adódott – el kellett búcsúznom.
12. nap
Délelőtt szorgosan dolgoztam, majd felkerestem a református temetőt. Elsősorban Sütő András sírjához akartam elzarándokolni, végül több emlékhelyt is megnéztem.
A nap hátralevő része munkával telt. Akadt pótolni való bőven…
13. nap
Az időjárás reggel meglehetősen fura képet mutatott, kiszámíthatatlannak tűnt, ezért elhatároztam, hogy a délelőttöt a búcsúnak szentelem. Tettem egy sétát a várososban. Persze a vár sem maradhatott ki.
A szállásra tartva a templom előtt összefutottam Nagy László unitárius lelkésszel is, pár szót vele is váltottam, verset kért az általa szerkesztett egyházi kiadványba.
Hamar kiderült, hogy jól döntöttem a korai sétával, mert délután hatalmas zápor kerekedett. (Lám, Vásárhely is elpityeredett a búcsú napján…)
Így azonban dolgozhattam egy kicsit a kötetterven. Este a napló hiányait is pótoltam…
Visszatekintve elmondhatom, hogy valóban feltöltődést jelentett az itt eltöltött két hét. Utólag belátom, talán rövid is volt ez az idő. Sokféle dolgot szerettem volna még – kirándulásokat, túrákat, látogatást Agyaggalambfalvára –, de az időszűke miatt erre nem maradt lehetőség. Persze ezeket módomban áll pótolni akár már ezen a nyáron is, hisz két erdélyi túrát is tervezünk a családommal…
Remek közösséggel ismerkedtem meg. A Studium Prospero Alapítvány munkatársai kitűnő partnerek voltak… Remélem, egy-két éven belül újra találkozunk…
14. nap
Kastélytúrával zártam a kirándulást. Kerelőszentpál, Marosugra, Radnót és Nagykároly adták a látnivalót…
A határnál kissé megtréfált a forgalom. A rendőrök már Nagykárolyban jelezték, hogy hatalmas sor várakozik, de amivel szembesülnöm kellett, az a 80-as évek hangulatát idézte. Végül két és fél órás várakozás után léphettem át a határt.