03.01. szerda

Elmegy és megérkezik

Tegnap elrendeztem mindent, amit utazás előtt kell, de Nóritól már nem tudtam elköszönni. Hajnalban jött az üzenet, hogy elment.

Csendes, nyugalmas a reggel. Minden megy a jól begyakorolt módokon, indul az élet.

Kávét főzök, megölelem a gyerekeket, készítek nekik is szendvicset, mindenkinek hosszú napja lesz. A férjem szótlanul olvassa a fészbúkon a megemlékezéseket, mélyeket sóhajt, nagyokat nyel.

Ha tízkor elindultunk, délután hatra ott leszünk, mondja fél tízkor, sietős mozdulatokkal leakasztja a helyéről a slusszkulcsot, tankolok, aztán a benzinkúton találkozunk. A lakásunkkal szemközt van egy benzinkút, számunkra kiinduló- és találkozóhely. Most is innen startolunk pontban tízkor. Szeretek a férjemmel utazni, megnyugtató és biztonságos. Támogat, segít, elvisz, visszahoz. Nagyon vártam ezt a napot és a következő három hetet, sokat remélek egy alkotói elvonulástól. A regényem kilencven százalékban kész, úgy érzem, Váráshelyen be is tudom majd fejezni. Szerencsés vagyok. Az elmúlt hónapokban próbára tettem a teherbírásomat, szerintem minden határt túlfeszítettem, de sikerült. Megcsináltam mindent, amit vállaltam, nem akadtam ki, és a környezetemet sem nyomasztottam a megszokottnál jobban a feszültségeimmel, félelmeimmel, elégedetlenkedéseimmel.

Elégedett vagyok. Az öröm és izgalom átszivárog a szomorúság repedésein. Élni jó.

Szép a táj.

Nem fotózol, kérdi a férjem Déva környékén. Nézd, milyen szép a táj. Autópályán vagyunk, az útmenti korlát minden hegyoldalba belerondít, nem fotózok. Nincs kedvem fotózni, mondom. Nórira gondolok. Én is, mondja a férjem.

Nagy csendek között és kanyargós utakon haladunk tovább.

Itteni idő szerint fél nyolckor érkeztünk meg Marosvásárhelyre, a Studium Hub épülete elé. Egy kedves mosolyú férfi vár bennünket a parkoló előtti sorompónál, bemutatkozik, Hamar Alpár. Segít felvinni a csomagokat a lakásba, amely a következő három hétben az otthonom lesz. Amint belépek, mindent felülír az öröm. Úgy érzem, mintha egy másik világba kerültem volna, ez nem az igazi, nem igazán az enyém, de néhány hétig itt lehetek, és csak azt hozok magammal a valóságból, amit én akarok. Ez kell most nekem.

Gyorsan lepakolom a cuccaim, és már indulok is, körbejárom a belvárost. Sohasem voltam még Vásárhelyen, bizonyára ez is hozzátett a szinte eufórikus örömhöz. A központban épp virágkiállítás van, egész héten jácinttal, tulipánnal és tarkabarka művirággal pompázik a főutca. Pedig nem is tudták a piacosok, hogy jövök. Szép kis fogadás.

03.02. csütörtök

Tranzit

Délelőtt kávézás, délben ebéd a vendéglátóimmal. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, itt tartózkodásom első napjának délelőttjén már biztos vagyok abban, hogy nem leszek egyedül.  Győri Kinga, Cseh Péter és Hamar Alpár, mint később kiderül, egész itt tartózkodásom alatt mindenben a segítségemre vannak. Péterrel, Alpárral délelőttönként kávézom, Kinga pedig, ha én is vásárhelyi lennék, szerintem barátnőm lenne. Együtt járnánk zumbázni.

Délután kiderült, hogy a Studium Hub egyik különtermében méhészek találkozója, másik különtermében pedig egy könyvbemutató van. Rövid gondolkodás után a könyvbemutatót választom, és ez a választásom senkit sem lep meg. Elekes Márta zeneelméleti tanulmányköteteinek bemutatója után egy rövid esti sétára indulok, amikor teljesen váratlanul ismerősbe botlok az ismeretlen városban. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egyik harmadéves színészhallgatója, Sipos Áron. Tegnap még idegen volt a város, ma már van itt ismerősöm. Meg is beszéljük, hogy másnap este megnézem a Johanna, avagy maradjunk már emberek című vizsgaelőadást a Stúdió Színházban, a darabban ő is szerepel. De ma még menjünk el a Tranzitba, mondja, megmutatja, milyen az egyetemisták egyik törzshelye. Rendben, legyen. Az első nevezetesség tehát, amit megismerek Marosvásárhelyen, a Tranzit nevű kocsma.

03.03. péntek

Testünk van

Délelőtt munkatervet készítek a hét maradék három napjára, mert nem akarom, hogy kicsússzon az idő irányítása a kezemből. Meg kell tartanom az egyensúlyt az itt tartózkodásom alatt az ismerkedés, nyitottság és a befelé figyelés, magányosan ledolgozott munkaórák között.

Hát igen. Délelőtt még azt reméltem, hogy majd én irányítom az ittlétem minden percét. Napközben bevásároltam mindent, amire szükségem lehet a lakásban. Délután a regényem kéziratát javítottam. Este színház. Ez utóbbit viszont már csak lázcsillapítóval vállaltam be. Nem volt betervezve a munkarendbe egy váratlan betegség. Nem én akartam, a testem döntött így, és ez engem nagyon rosszul érintett. Úgy látszik, van némi feszültség köztünk.

03.04. szombat

Influenza

Tea, méz, C-vitamin, húsleves. Olvasás. Írás. Nem. Magas láz. Lázcsillapító. Olvasás. Éjjel kruppos rohamok, bár ez elvileg szinte lehetetlen, hiszen a krupp gyerekbetegség. De mégis. Hajnalig fotelban ülve, nyitott ablaknál, kábé tíz fokban szurkolok magamnak, hogy bírjak levegőt venni. A következő napokra alig emlékszem külön-külön. Ágynak estem, magas láz, gyengeség, torokfájás, lassan enyhülő tünetek. A hangom teljesen elment, viszont úgy köhögök, mint aki lenyelt egy szamarat. A családom óránként telefonál és kérdezik, nem megyek-e inkább haza. Nem. Jó itt. Sajnálom, hogy aggódniuk kell miattam, de nem megyek haza. Tényleg jó itt. Mindjárt meggyógyulok. Otthon is tombol az influenza, miért épp engem került volna el? Biztos influenza, mi más lehetne?

J. egyik éjjel rám ír, érdeklődik az állapotom felől. Történt valami baj vagy rossz dolog veled, kérdezi. Olyankor szokott ez lenni.

Mármint, hogy nem kapok levegőt és elmegy a hangom? Amíg J. nem emlékeztetett, el is felejtettem, hogy tényleg ez szokott lenni. Olyankor.

Mindegy. Legyen inkább influenza, így akarok gondolni rá. Kellő alázattal igyekszem fogadni a helyzetet, mi mást tehetnék.

03.08. szerda

Régi barát

Végre múlik a láz és gyengeség, csak a köhögés marad. Dolgozni is tudtam egy kicsit, és a szabadba is kimerészkedtem egy órára.

Megismerkedtem Szabó Róbert Csabával, a Látó folyóirat szerkesztőjével. Furcsa és egyben nagyon derűs volt az első pillanat. Még sohasem találkoztunk ugyan személyesen, viszont a munkáink kapcsán mindketten tudtunk a másikról. Olyan volt ez a mai ismerkedés, mint régi baráttal összefutni sok-sok év után. Egy pillanatig sem voltunk zavarban, vidáman számoltunk be egymásnak a családunkról, munkáinkról, terveinkről. Robi mutatott fotókat a gyerekeiről, és az is kiderült, hogy ami feltétlenül és azonnal összekötött bennünket az irodalmi dolgainkon és a családi kiteljesülésen kívül, az a színház. Elmesélte, hogy március 15-én lesz a bemutatója Az apostol című előadásnak, melyet Petőfi műve alapján ő írt, szerzőtársával, Kiliti Krisztiánnal közösen.

Este megint kimerészkedtem a világba. Sőt. Arra vettem a bátorságot, hogy megnézzek megint egy előadást a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színházában. Azért mertem bevállalni, mert a kiírás szerint az előadás hossza nem több, mint negyvenöt perc. Ennyit talán kibírok köhögés nélkül. Szép Ernő Tűzoltó című darabját Karsai Dóra és Tamás Csanád mutatta be. A darabot Mohácsi János rendezte. Könnyed kis stílusgyakorlat.

Az a tervem, hogy ha meggyógyulok, napközben munka, aztán este mindent, amit csak lehet, megnézek az itteni színházi kínálatból. Március 16-tól indul a Nyitott kapuk című program az egyetemen. Bele lehet majd nézni a diákok vizsgáiba, munkáiba. Várom.

03.09. csütörtök

Tavaszillat

Egész nap írtam és kéziratokat olvastam, szerkesztettem. Már sötétedett, mikor sétálni indultam. Kiléptem az utcára és azonnal kiderült, hogy tavaszillat van. Alkonyodó tavaszi nap illata. Úgy látszik, mire teljesen meggyógyulok, felmelegszik az idő, kisüt a nap. Bár most épp a holdfényben sétálok. Szeretem a Bolyai utcát és a belőle ágazó kis utcákat. Mióta itt vagyok, séta közben mindig felefelé nézek. Megunhatatlanok ezek a szecessziós homlokzatok.

Esténként Stephen King könyvét olvasom, Az írásról címűt. Még nem tetszik, remélem, majd belejövök. Kicsit fáraszt a kedélyesség, ahogyan az amerikaiak mesélnek magukról. A folytonos jófejkedés, a könnyed derű, harsány mosoly, mindig magabiztos stabilitás. Ki nem billen a nyelv jólfésült, hanyag eleganciával kiválasztott bézsöltönyös, szelíden férfias stílusából.

03.10. péntek

Drámazóna

Már tizedik napja vagyok Marosvásárhelyen, és ez az első alkalom, hogy tényleg maradéktalanul jelen vagyok. Nem teát főzök épp a torokfájásom enyhítésére, nem az ágyban bágyadozom lázasan, hanem élő és funkcionáló emberként veszek részt a város dinamikájában. Én is egyike vagyok a számtalan mozgó élőlénynek, akinek célja van a mai nappal. Nekem több is. Délelőtt megismerkedtem Albert Máriával, a Művészeti Egyetem tanárával, aki egyébként a férjével karöltve az egyik legjelentősebb mecénása a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak. Sajnos az itt tartózkodásom idején a színház magyar tagozata épp új darabra készül, ezért nem lesz alkalmam megnézni tőlük előadást, csak egyet. Március 15-én Petőfi Az apostol című művét mutatják be Szabó Robi által átírt, újraértelmezett verzióban, úgynevezett sétáló színházi bemutató keretében. Az egyetemen viszont szerencsére több előadást is meg tudok nézni.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem jelenleg alapfokon színész-, bábszínész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, forgatókönyv- és reklámírás, média - és látványtervezés szakokon tart képzést, színművészet, bábművészet, művelődésszervezés, drámaírás szakokon pedig mesteri fokozatú oktatás is folyik itt. Van saját színházi (Stúdió Színház) és bábszínházi (Stúdió 2.1) előadóterme, így a hallgatók és művész tanárok bemutatkozhatnak a színházi évadok keretében.

Albert Marinak saját műhelye is van. A Drámazóna ifjú drámaírók és színházi alkotók találkozóhelye és alkotótere. A diákok most épp Kárpáti Péter műhelyvezetése mentén dolgoznak a saját darabjaikon. Mari ma bemutatott a diákoknak, akik röviden el is mesélték, milyen drámaötleteket dolgoznak ki.

Este megnéztük együtt a Nemzeti Színházban a Doktor című előadást a Temesvári Csiki Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékát. A teltházas előadás érezhetően fontos közéleti esemény is volt a vásárhelyi magyarok számára, és nekem is különleges élmény, hiszen színházas munkáimnak köszönhetően több ismerőst is láthattam a színpadon a temesvári társulatból. Az előadás után már nem vettem részt a „belsős” koktélpartin, ehhez még kicsit gyengének és főleg némiképp kívülállónak éreztem magam. Elégedetten sétáltam haza a marosvásárhelyi éjszakában. Fiatalok gyűltek össze az utcasarkokon, gondolom a péntek esti bulikba indultak. A tavaszillat még mindig kitart.

03.11. szombat

Csend

Kicsit hideg van és fúj a szél, ennyit a tavaszról. Azt terveztem, hogy ma elmegyek a Kultúrpalotába, állítólag remek kiállítások vannak, de a hűvös idő és az, hogy még mindig kicsit gyengének érzem magam, visszatartott. Szeretek itthon gubbasztani a lakásban. Jó a csend. Igazi csend. Nemcsak azért igazi, mert jól szigetelik a kinti hangokat a nyílászárók, hanem azért, mert nem szólal meg senki. Ha akarom, az egész napom hangtalanul múlik el. És ha már úgy kezdtem az ittlétemet, hogy lebetegedtem, napokig nem volt hangom, megpróbálom ezt konkrét üzenetként venni a testemtől. Lehet, hogy csendre van szüksége. Adni fogok magamnak egy hangtalan napot. De nem most, majd, ha már teljesen meggyógyulok, és el is felejtem a rossz napokat. Legyen a némaság az én döntésem, ne a testemé.

Március elsején, épp az ideutazásom napjának hajnalán, fél kettőkor halt meg a barátnőm. Akkor döntött úgy a teste, hogy nem küzd tovább, hiába szeretné a barátnőm, hogy küzdjön még. Nem ért váratlanul, tudtam, hogy haldoklik. Február utolsó napjaiban már azt is tudtam, hogy többé nem látom és többé nem köszönhetek el tőle. Az elmúlt egy évben minden találkozásunkkor úgy intettem búcsút neki, hogy féltem, ez lesz az utolsó. Az elmúlt egy évben minden elköszönésünkre pontosan emlékszem. Ma éjjel azt álmodtam, hogy bekopog a hálószobába és gyönyörű mosolyával az arcán azt kérdezi, van-e kedvem még egyszer, utoljára, beülni valahová és meginni egy pohár bort együtt, hogy végleg elköszönhessen. Igen, van kedvem, köszönöm.

Úgy döntöttem, örökre megjegyzem ezt az álmot. Az utolsó találkozásunkat.

2023. március 11-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Bólyai utca 7 szám alatt, 2. emeleti szállásom barátságos hálószobájában, éjjel, álmomban, a barátnőmmel még utoljára közösen megittunk egy pohár bort és örökre elbúcsúztunk egymástól. Szia, Nóri, szeretlek.

Harminc évig volt része az életemnek.

03.12. Vasárnap

Arányos ragyogás

A Kultúrpalota tényleg lenyűgöző.

A földszinti előcsarnok már önmagában egy művészeti alkotás. Építészet, díszítőművészet, iparművészet, festészet és szobrászat egyben. Arányos ragyogás. Megnéztem a marosvásárhelyi Modern Román Művészeti Galéria kiállítását, amely nagyjából a 19. század közepe és a II. világháború első évei közötti alkotásokat és alkotókat mutatja be. A válogatás a modern román művészet fejlődési szakaszait jelöli Theodor Amantól a Kárpátokon belüli tájak sajátos helyi színezetét felmutató erdélyi alkotókig.

De ami igazán lenyűgözött, az Pittner.  Pittner Oliver életmű kiállítása. Pittner ahhoz a nagybányai nemzedékhez tartozott, amely a két világháború közötti időszakban megújította a művésztelep szellemiségét. Nagy tehetségű művész. Eddig nem is ismertem. Csak most, több mint ötven évvel a halála után lett életműkiállítás a munkáiból. Hála érte, bárkinek is jutott először eszébe. Kevesebb lennék, ha nem ismerhettem volna meg a képeit.

1930-ban iratkozott be a nagybányai festőiskolába, és a baloldali eszméket terjesztő fiatalok csoportjához csatlakozott. Politizálásuk miatt 1931-ben kizárták őket a festőiskolából. Sajnos életének további szakaszaiban is sok gondja volt a politizálásból. A csoport hamar szétszóródott, Pittner kontúros, kubisztikus stílusát pedig lassanként felváltották a puhább, festőibb pasztellképek. 1941 körül szintén politikai szerepvállalásai miatt felhagyott a festészettel, és csak jó egy évtizeddel később kezdett hozzá ismét. Közben a marosvásárhelyi és a nagyváradi színház gazdasági vezetőjeként működött, majd eltávolítása és a pártból való kizárása miatt különböző vállalatoknál dekoratőrként dolgozott. Milyen lehetett számára az a tíz év? Festőművész, gazdasági igazgató, teremdíszítő? Mi járhatott a fejében? Amikor igazgató lett, nem hiányzott neki az a sok fontos, gyönyörködtető ecsetvonás, amelyek által úgy mutatkozik meg a világ, ahogyan ő látja? Kárpótolta vajon, hogy kijött a matek az év végi pénzügyi beszámolókban?

Az 1945 utáni társadalmi-politikai rendből kiábrándult, a kötelező szocialista realizmust elutasító Pittnert az újrakezdésben az 1960-as években Marosvásárhelyen letelepedett fiatalok, elsősorban Balázs Imre és Nagy Pál barátsága és bíztatása segítette.

1934-ben rendezte egyetlen önálló kiállítását Nagybányán, de a későbbiekben életművének átfogó bemutatására nem került sor, így a most látható kiállítás Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában hiánypótló és egyben a művész munkássága előtt tisztelgő tárlat is. Szegény Pittner. Elég sokszor volt rossz időben rossz helyen. Most legalább a helyére került.

03.13. hétfő

Kilátás

Kirándultam! Felsétáltam a Somostetőre, ami innen a Studium HUB-ból elindulva negyven perc séta felfelé. Kíváncsi voltam a kilátásra. Ha lenne időm, ezt a kirándulást minden nap megtenném. De ennyi időm nincs. Azon agyaltam éjjel, hogy amikor megérkeztem, még úgy gondoltam, kilencven százalékban kész a regényem, most meg, hogy egésznap ezzel foglalkozom, nemhogy több lenne, de egyre kevesebb. Két fejezetet kivettem, és már csak hetvenszázaléknak érzem. Nem baj. Kevesebb benne a felesleges szó.

03.14. kedd

Csúcspont

Albert Mari meghívott az egyik órájára. Épp az adaptáció témakörét járják körbe a hallgatóival, így az Egy perccel tovább című darabom és a Csak tenyérnyi vér című monodrámám születésének körülményeiről meséltem a diákoknak. Mindig szenvedéllyel beszélek és mesélek a Másik Produkcióról, Jászberényi Gáborról, Gulyás Hermann Sándorról, Gerner Csabáról, és a többiekről. Maroknyi csapat több mint tíz éve együtt. Az első előadásunkat 650 forintból állítottuk elő. 2011 óta műsoron van az az előadás.

A napom csúcspontja volt a bő egy óra a diákokkal és Marival. Eddig fel sem tűnt, hogy ennyire szeretek a munkámról beszélni. 

03. 15. csütörtök

Ünnep van

Petőfi 200 – Feszt Petőfi

Remekül indult a nap! Még tegnap este kiderült, hogy a férjem meg tud látogatni, így a ma hajnali géppel repül hozzám.  Fel is hívott hajnal ötkor, hogy ezt közölje velem, és elújságolja, összefutott Kemény Zsófival és Mészáros Petivel a reptéren. Gyors egyeztetés után megbeszéltük, hogy taxit küldök az egész társaságért, jöjjenek ide, kávézzunk együtt. Néhány óra múlva a Studium HUB recepcióján az egy négyzetmérre jutó írok száma többszörösére nőtt. Kemény Zsófi, Mészáros Peti mellett André Ferenc is csatlakozott hozzánk egy gyors kávéra. Megbeszéltük, hogy délután Zsófi könyvbemutatóján találkozunk a színházban, ahol ma egésznap fesztivál van, a könyvbemutató után lesz Az Apostol című előadás bemutatója, majd Slammer Gála, utána pedig a Tompa Miklós Társulat színészzenekara, a Tompa Pilvaxer Band ad koncertet.

Délután Kemény Zsófival Szabó Eszter beszélgetett az Aranykor fénykora című regény kapcsán. Ritkán lehet találkozni ilyen felkészült és maximálisan a szerző rezdüléseit, reakcióit figyelő-támogató moderátorral, mint amilyen Szabó Eszter. Nem csupán a felkészültsége és őszinte érdeklődése tette élvezetessé a beszélgetést, hanem pontos és szakmai hozzáállása, ahogy a beszélgetés ívét felépítette. A könyvbemutató meg is alapozta a bizalmat erre az estére vonatkozólag, amelyet csak tovább fokozott Petőfi Az Apostol című művéből készült előadás. Az előadást Bélai Marcel rendezte. A több helyszínen mozgó, folyó cselekmény, a színházi intimitás, az emberi sors és emberi szabadság szövegi, színházi története különleges minőségi élményt nyújtott. Remélem, műsorra tűzi, és sokáig műsoron is tartja a színház ezt az előadást.

A Slammer Gálán már szerintem több mint százan voltunk. Érezhető volt a magyar emberek egymáshoz kapcsolódása, érezhető volt, hogy ünnep van. Az egyik legemlékezetesebb március 15-e ez számomra. Jó, hogy ennyi művész és gondolkodó ember között létezhettem, jó napi hírek, aktuális politikai szónoklatok és politikusok nélkül ünnepelni ezt a napot.

03.16 – 03. 19. csütörtök-vasárnap

Nyitott kapuk

Indul a Nyitott kapuk rendezvénysorozat az Egyetemen. Összeszámoltam, itt tartózkodásom alatt összesen hét előadást néztem meg. Johanna, Tűzoltó, Az Apostol, Bakelit Taxi Vinil, Aki dudás akar lenni, OreszteiaMix, Doktor. Ez már önmagában is elegendő lenne az elégedettségemhez. Viszont ez csak az egyik fontos dolog, amit ettől a rezidens időszaktól kaptam. Lassan elérkezik az összegzés időszaka, már csak pár napom maradt.

Szerintem itt a tavasz. Bár éjszakánként még mínuszfokok vannak, napközben verőfény. Séta közben még mindig felfelé nézek, ha belesüt a nap a szemembe, tüsszentek.

03.20. hétfő

Látó

A Látó Irodalmi Színpad keretében Szabó Róbert Csaba és Albert Mari beszélgetett ma délután velem az Studium HUB kávézójában. Minden várakozásomat felülmúlta ez a délután. Pedig tudtam, hogy jó lesz. Marival is, Robival is elég időt töltöttem már el ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam velük egy irodalmi-színházas beszélgetésen, erre szakmai tudásuk, felkészültségük és nyíltszívű, szeretetteljes emberségük a garancia. Arra is számítottam, vagy legalábbis reméltem azt is, hogy a Látó többi munkatársával is megismerkedhetek ma délután. De más érzés valamire számítani, és megint más érzés, mikor meg is történik. Enyhén szólva nagyon jólesett, hogy ők is eljöttek, kíváncsiak voltak rám. A bő egy órás beszélgetésben szó volt a pályakezdésem és irodalmi munkásságom mellett az újságírói tevékenységemről, a regényeimről, drámáimról is. Meséltem arról, miért fontos és izgalmas számomra a műfajok közötti átjárás, milyen gazdag anyagom származik abból, hogy újságíróként kezdtem a pályám, és milyen fontos szerepet tölt be az életemben a színház.

A program után kicsit még folytattuk a beszélgetést kissé lazább keretek között a Tutunban, Vida Gáborral, Fekete Zsolttal, Marival és Robival. A végén elköszöntünk egymástól. Nem végleg, de egy jó időre igen. Holnapután hazamegyek. Ölelés mindenkinek.