SZEKSZÁRDI NAPLÓ
2021. január 8.
KEVEREDÉS
Öregség kurva íze a szájban,
nevetséges foltjai a kézfejen,
görcsei a mozgásban.
?
Fiatalság szűz íze a szájban,
simasága a kézfejen,
zenéje a mozgásban.
Középkorúság nőíze a szájban,
szőrszálai a kézfejen,
beletörődése a mozgásban.
2021. január 9-10. éjszakáján ezt írtam, hamarosan jön az Új Forrásban
ISTVÁN
Nem vagyok István. Ennyire
azért nem egyszerű a helyzet.
Gyerekkoromban azt, hogy I. István,
úgy értettem, mintha ő viselte volna
elsőként ezt a nevet.
Mért találnak ki valakinek egy új nevet? –
töprengtem.
Hogy jön létre valami, ami addig
nem volt. Az élet keletkezéséről szóló
munkák csak a lényegre nem
adtak választ, hogyan jött létre az én,
a világ tudata.
Már akkor is szerettem tudattal bírni.
De hogy Istvánnak hívják? Na nem!
Persze vannak előnyei az Istvánságnak,
a kínos becenevek mögé menekvés.
Pista talán, Pityu biztos nem.
Pityunak az apámat szólították
Bakonymérőn.
Viszont nagyon hasonlít az Isten szóra.
Magyarul más Istvánnak lenni,
mint németül Stefannak, angolul Stevenek.
Más nyelveken ez egy normális név,
itt feladat
2021. január 10.
Szinte pontosan hat évvel ezelőtt ott jártam W. Sogne-fjord mellett található egykori házának közelében, most mint remete-társra tekintve írtam ezt:
WITTGENSTEIN NORVÉGIÁBAN
Egy fjord zegzugos partján állt a kunyhó,
hol órák hosszat a fehér papírt bámulta,
úgy nézett rá az elméletre, mint a múltra,
a világ az, ami ma fennáll, ezt tanulta,
s hallgatni kell arról, amire nem maradt szó:
a peches dolog kimondatlanul marad.
Nyáron itt reggelig van alkonyat,
télen pedig reggel kezdődik el,
a meg nem értés máris fél siker,
mert lényegében szinte minden érthető,
ilyesmin töprengeni kidobott idő,
de mindaz, amiről beszélni sem lehet,
teszi érdekesebbé az elméletet –
a gyakorlata így is rémitő.
2021. január 13.-án elkészül Áginak a névnapi ajándék,
a Magyar Naplóban fog jönni:
EZÜSTLAKODALOM
Szeretsz-e, édesem?
Velem élsz, de tényleg
tudnom kell, hogy szeretsz.
Ügyetlen mozgásom
szeretni nem lehet,
de talán te mégis
elnézed nekem, hogy
ritkul már a hajam,
ráncos homlokomat,
gyönge szemeimet.
Ha sántítva lépek,
meg-megcsap a hideg.
Rád éhes az ajkam,
mondjuk inkább szájnak.
Milyen is az élet!
Nincsen rá szabályzat.
Unhatod lelkemnek
magas röpülését,
viccelni próbálok,
kicsi a sebesség.
Szereted szívemnek
jól titkolt mélységét?
Szereted, ha őrült
jókedv tör ki rajtam?
Szereted, ha hülyén
mosolygok a bajban?
Könnyed magával ránt,
és hogyha veszekszel,
eszembe jut közben,
szereted a tengert.
Szereted hibáim?
Vagy csak elfelejted,
velem a gyengeség
mennyi módon henceg.
Ő szeret igazán,
belém is költözött.
Zsarol és megaláz,
micsoda ócska dög!
Szeretsz-e édesem,
hogyha mindezt tudod,
nem minden embernek
jut ki annyi hurok,
mint amit kivetek,
magamra, terád is,
nehéz az életed,
hogyha velem töltöd,
kocsmázni se járok,
nem vagyok egy ördög,
Unalmas se vagyok,
álmomban beszélek,
egész nap hallgatok,
mint a denevérek.
Teneked férfiból
bőven kijuthatna,
kész csoda, hogy mégis
velem állsz csapatba.
Van két szép gyerekünk,
van rengeteg gondunk,
mind alva, mind ébren
folyton csak száguldunk.
Ott vagyok szívednek
minden verésében,
nagy a felelősség,
van mögötte érdem.
Átengednék neked
minden dicsőséget,
de hiába teszem,
hogyha nem ezt kérted.
Hogy ne legyen vágyam,
semmi akaratom,
régóta szeretném,
soha nem akarom.
Föllázadsz ellenem,
én is föllázadok,
együtt harcolhatunk,
együtt leszünk nagyok.
Hatalmasra nőttünk,
miénk már a város.
Szeretsz-e édesem,
ugye nem aggályos
a mi viszonyunk rég,
nem is volt az soha,
független szolgaság
a biztos záloga,
huszonöt éve már
egymást kiváltottuk.
De hogy ki rakott be,
nem volt arra gondunk.
Lányom, anyám, húgom,
és nagynéném is vagy,
de nagymamám már nem,
a különbség túl nagy,
főnököm, unokám,
titkos védangyalom,
utcán megbámult nő,
madársokadalom.
Én meg férjed, apád,
örökbefogadott,
óriás méretű
uszkárkutyád vagyok.
Elveszett nyakláncod,
elhordott kabátod,
fél pár cipőd vagyok,
s hogyha kettőt látok,
megint teljes lesz a
felborult egyensúly.
Belőlem ezentúl
nem lesz már hiányod.
2021. január 17. Mészöly születésének közelgő évfordulója kényszerített ennek a szövegnek a megírására:
MÉSZÖLY MIKLÓS A PORKOLÁB-VÖLGYBEN
Tudom, hogy szeretnek a nők,
de remetének állok inkább!
Bár sejteném, hogy bennem mit lát
az írnivágyás. Elveszi időm,
elveszi kedvem minden mástól,
gondolatrendőrökről írok,
az igaság sok bűnre indok,
és a normalitásban gátol.
A normális nem érdekel,
csak a megszállott foglalkoztat,
a pince előtt fél nap hosszat
várom, hogy magához emel
a veszélyes életöröm.
És minden értelmes megátkoz,
a megértés olyan csodát hoz,
nem értem, de megköszönöm.
Január 21. A Mészöly centenárium. Hevesen írok egy darabot Porkoláb-völgy napjairól (Mészöly Miklós a Saulust írja). Pár jelenetnyi ízelítő:
8. jelent
Mészöly Miklós a présház előtti kőasztalnál ül. Az asztalon papírok, füzetek, egy evangélium, régi könyvek, egy üres pohár, tollak, ceruzák, a földön összegyűrt papírok, pár nagy fehér madártoll-szerűség, mintha valaki egy angyal szárnyát tépkedte volna. Vagy kettőét? Egy nő jön arra, kapával a vállán.
NŐ nevet: Maga az?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem emlékszem.
NŐ: Már az egész környék magáról beszél, hogy ki mindenki les magára. Pedig csak a Molnárék fia. Mi olyan érdekes magán?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Semmi. Persze, hogy semmi. Engem is érdekelne, hogy mit akarnak.
NŐ: Maga író?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Ühüm.
NŐ: És mit csinál az író? Ír? De én is írok minden nap!
MÉSZÖLY MIKLÓS: Egy író nem feltétlen ír minden nap. Néha hetekig nem ír.
NŐ: És akkor maga az író? Mert nem ír?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Egy író akkor is, amikor nem ír. Egy író akkor is ír, amikor másra gondol, egy író akkor is, amikor alszik. De csak akkor szabad tollat a kezébe venni, ha valami olyat tud írni, amit eddig nem írt. És amilyet eddig senki nem írt.
NŐ: Nehéz munkának tűnik, most már látom.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Megkínálhatom egy kis borral?
NŐ: A szőlőbe megyek. Nem érek rá. (A pince belseje felé nyújtogatja a nyakát.) Maga itt kint is alszik?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Van bent ágy. Nekem nem sok kell.
NŐ: Na, jó, de csak egy pohárral.
MÉSZÖLY MIKLÓS föláll, belép a pincébe: Kadarka jó lesz?
NŐ leül az aszta mellé, belenéz a papírokba: Jó. Maga hogyan tud kiigazodni e között a sok fecni között? El se tudom olvasni az írását.
MÉSZÖLY MIKLÓS előjön a borral, letesz egy poharat az asztalra, tölt mind a kettőjüknek: Nekem is sok gondom van vele. Pertut iszunk?
NŐ föláll, egymásba fűzik a karjukat, koccintanak, a nő elpirul, puszi, egy kevés bor a földre loccsan: Mondták nekem, hogy maga ilyen.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Milyen? Nincs pertu? Szervusz! Miklós.
NŐ: Zsuzsa.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Milyen vagyok én?
NŐ: Hát, hogy nagyon ért.. esz a nők nyelvén. Ezért figyelnek? Megszeged a hatodik parancsolatot.
MÉSZÖLY MIKLÓS: A parancsolatok ma senkit nem érdekelnek.
NŐ: Dehogynem. Itt nemrég megöltek valakit. Sőt valakiket. A gyilkos pedig börtönbe került. Alighanem ki fogják végezni.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Már rég el kellett volna törölni a halálbüntetést.
NŐ: Meg a gyilkosságokat is.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Hát ez igaz. Még egy pohárral?
NŐ: Nem, köszönöm: Meg fog ártani.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Mi az, hogy megárt? Hogy jobban érzi egy kicsit magát az ember?
NŐ: Na jó, de csak még eggyel.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Gyere be, nézd meg, milyen jól berendezkedtem!
Belépnek a pincébe, csak Mészöly háta látszik az ajtóban.
NŐ: De hiszen itt nem lehet lakni!
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem is lakom itt, csak remetéskedem. Meg írok. Írni lehet.
NŐ: És nyilván mást is.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Balgaság, hogy az írókat meg a színészeket olyan erkölcstelennek hiszik. Ez egy remetelak. Nem kéjtanya. (Beljebb lép.)
NŐ: Akkor ezt mért csinálod?
Amikor Mészöly is eltűnik a pince belsejében, a pince oldala mellől előlép a civilruhás rendőr, és a kéziratokat kezdi olvasgatni. Bólogat, elővesz egy kis fényképezőgépet, és néhány papírt lefotóz.
9. jelenet
Egy furcsa öltözékű ember közeledik, köhint, a civilruhás felszívódik. Megáll az asztal előtt, belenéz a papírokba, bekiabál az ablakon.
VÁNDOR: Van itt valaki? Nem szerencsés őrizetlenül hagyni egy kéziratot.
ÁB feltűnik: Őrizetlenül?
ELUL előlép Áb árnyékából: Mi figyeljük, mit történik vele.
VÁNDOR: Kik vagytok?
ÁB: Úgyse hinnéd el.
VÁNDOR: Szóval angyalok.
ELUL: Te ki vagy?
ÁB: Neked nem lenne szabad rögtön elhinned, hogy angyalok vagyunk.
VÁNDOR: Nekem? Mért, mit gondoltok, én ki vagyok?
MÉSZÖLY MILKÓS kinéz az ajtón, az inge ki van gombolva: Ő a Jani. Ő jár ki ide, ha ezt-azt csinálni kell. A kenyeret is ő szokott felhozni nekem. Mit mondott, ki ő? (Gyanakodva végigméri őket.) De ugye ti nem árultátok el magatokat?
ÁB: Kitalálta.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Milyen maflák vagytok! Mindenkitől azt kérdezi, nem angyal-e véletlenül. Persze főleg a nőktől.
VÁNDOR: Miklós, mit akarnak ezek az angyalok itt? Már nem elegek neked a nők?
MÉSZÖLY MIKLÓS: A nőkből sosem lehet elég. Ők viszont...
VÁNDOR: Mért vagy zavarban, Miklós?
MÉSZÖLY MIKLÓS összeszedegeti a kéziratokat: Most menjetek! Egyedül akarok maradni. (Visszamegy a pincébe, behúzza maga után az ajtót.)
10. jelenet
Lassan kiürül a ház előtti térség. Utoljára Vándor megy el, észreveszi a falnak támasztott kapát, beteszi a ház mögé. Kivágódik az ajtó, és Mészöly zuhan ki rajza, mintha löknék.
NŐ kiugrik utána, meglegyinti Mészöly arcát: Egyedül akarsz maradni?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Mi ez a hang? Nem vagy a feleségem. De még ha…
NŐ: Hogy mertél eltitkolni?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem akartlak hírbe hozni.
NŐ: Hírbe? Én meg azt szeretném, ha rám senki nem mondaná, hogy az urán kívül senkinek nem kell. Talán nem volt jó?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Persze, hogy jó volt.
NŐ: Akarod, hogy eljöjjek még?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Persze.
NŐ: Még maradtam volna egy órácskát, de ha egyedül akarsz maradni, az más. Hol a fenében van a kapám?
MÉSZÖLY MIKLÓS: A falnak támasztottad.
NŐ: Ott nincs.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem vitted be a pincébe?
NŐ: Vagy ellopták ezek a te angyalaid.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Alighanem a Jani volt. Észrevette, rájött, hogy itt vagy. Nyilván meg akart tréfálni.
NŐ kilép a színpad széléig, kiabál, mintha jódlizna: János! Vándor János! Hozd vissza a kapámat.
VÁNDOR hangja ugyanabban a tónusban: Bevittem a borozdába a pince mellett.
NŐ ugyanúgy: Köszönöm!
MÉSZÖLY MIKLÓS: Mit kiabáltok?
NŐ: Most már egész Szekszárd tud rólunk. (El.)
11. jelenet
Visszajön a civilruhás rendőr, lerogy a pince előtti kőpadra.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Ne tegeződjünk mi is inkább?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem bánom, de pertut ne kelljen innom, már hasogat a fejem.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Mit akarsz attól a Szent Páltól? Mért nem írsz inkább Leninről? Vagy Che Guevaráról? Ők is ugyanolyan félőrültek voltak.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Te nagyon nagy kutya lehetsz, ha ilyeneket mersz mondani Leninről.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Ő is csak ember volt. Nem olvastad Majakovszkij?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem azt mondtad, hogy teológiát tanulsz?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Nem szégyellem. Talán nem tetszik?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Mért nem inkább marxizmus-leninizmust?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Már rég kijártam. Az nem világnézet.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Ha nem világnézet, akkor mi a fenének szolgálod?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Én nem a világnézetet szolgálom, hanem az államot. És Szent István meg Mátyás óta nem volt ilyen magabiztos és erős államunk.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Különben nem Pállal foglalkozom. Hanem Saulussal.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Én meg nem a te Saul állapotoddal foglalkozom, hanem azzal, akivé lenned kell, a mi házi Paulusunkkal.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Pilinszkyt is át akarjátok programozni? Mándyt, Nemes Nagyot? Weörest?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Pilinszky mostanában egyáltalán nem ír, Weörest, meg Nemes Nagyot egyszerűen nem adjuk ki, Mándynak meghagyjuk a focit…
MÉSZÖLY MIKLÓS: Én viszont kérem az ókort!
CIVILRUHÁS RENDŐR: Mégis lehet beszélni veled?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Beszélni? Feltétlen. Csak semmit nem fogok betartani. Egyszerűen zsigerileg szavahihetetlen, link alak vagyok. Láttad, ezzel a nővel is mi volt.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Nem. Mi volt?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem írok alá semmit, nem hallgatok meg semmilyen tanácsot.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Akkor majd egyre több barátod jár úgy, mint az a Tüskés gyerek.
MÉSZÖLY MIKLÓS: A Tibike?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Tibike? Neked csak Tibike? Nem fogtad föl, hogy miattad rúgtuk ki a főszerkesztői székből? Ő maga persze jelentéktelen és ártalmatlan.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Ártalmatlan, igen, de nem jelentéktelen. Ezt vitatom.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Mondd azt, hogy nem szar, amit ír!
MÉSZÖLY MIKLÓS: Nem szar, amit ír.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Akkor mondd azt, hogy nagyon jó, amit ír.
MÉSZÖLY MIKLÓS egy kicsit elbizonytalanodik: Nagyon jó, amit ír.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Ezt nem mondtad őszintén.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Ő igazi szerkesztő, népszerűsítő. Amit ír, nem világirodalom, de sokkal több ilyen alázatos emberre volna szükség, és kevesebb zsenire, aki csak magára gondol.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Tudjuk, hogy olyan vagy, mint egy fakír. Majd a hozzád közel állókat fogjuk megkínozni. Az talán zavar, ha nekik fáj.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Persze, hogy zavart, hogy kirúgtátok Tüskést. Sokat gyengült az én pozícióm is. Évekre visszavetett.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Nem is tartottad barátodnak?
MÉSZÖLY MIKLÓS: De. Ám ez más, mint az igazi barátság. Amolyan szakmai barátság.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Érdekember vagy!
MÉSZÖLY MIKLÓS: Valamilyen szinten talán. Tudod, ez a Tibike néha az agyamra ment a fontoskodásával.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Bosszantani akarsz? És mi van, hogyha ezt a te kis Zsuzsikádat még ma megerőszakolják a szőlőben?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Gondolom első lennél azok között, akik igyekeznek kinyomozni a rémtett elkövetőjét.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Persze.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Milyen alapon foglalkozunk mi most az én jellememmel? Mért nem beszélünk rólad? Miért jöttél el Bakonymérőről?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Tanulni akartam.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Hogy aztán rendőr legyél?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Ha az ember már akkor tudná, hogy titkosrendőr lesz, amikor első nap belép az iskolába, nyilván összetörné a ceruzáit és írni, olvasni se akarna megtanulni.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Mikor dől el, hogy valaki rendőr lesz?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Te most írsz? Rólam akarod Sault mintázni?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Magamról mintázom. De az nem elég.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Nem vagy olyan egzaltált, mint ő volt.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Látod, ez a bajom.
CIVILRUHÁS RENDŐR: De én mégannyira se vagyok az.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Viszont gondolatrendőr vagy, és az nagy dolog.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Gondolatrendőr volnék?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Ízig-vérig. Ráadásul úgy, hogy nem is hiszel abban az eszmében, amiért bűnt követsz el.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Már mért ne hinnék benne? És miért követnék el bűnt?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Ezt az államot nem lehet elválasztani az ideológiájától.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Mi itt az ideológia? Zavaros istentagadás. Az nekem sincs ínyemre. De ugyanakkor itt van a szinte krisztusi pártolása a szegényeknek és elesetteknek.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Szavakban.
CIVILRUHÁS RENDŐR: Tettekben is.
MÉSZÖLY MIKLÓS: Látom, valamilyen szinten azért hiszel az eszmében, de ha az a szegények segítése, a szolidaritás, akkor közben hogyan figyelhetsz meg más embereket? Hogyan üldözhetsz másokat a gondolataikért?
CIVILRUHÁS RENDŐR: Azt akarod, hogy modellt álljak neked?
MÉSZÖLY MIKLÓS: Az író nem nézi, nem bámulja a modelljét, mint valami festő. Nem kell ott legyen. Csak megfigyeli.
CIVILRUHÁS RENDŐR: De itt leszek. És én is megfigyellek téged.
2021. január 22. Egy kis öportré a kollégium folyósóján:
TÉR
Áll, mintha menne,
aztán megfordul. Megy,
mintha állna. A szobájához
ér. Most egy kicsit beljebb
jutunk az őszinteség terébe.
2021. január 24. Ezt az verset az ÚJ Forrásnak küldtem el:
Vörös István
ÉRTENI ÉS TENNIVALÓK
Összeomlóban a világ.
Mert csak egy világ van. Az emberé.
Összeomlóban a világ.
Mert csak egy további világ van. Az állatoké.
Összeomlóban a világ.
Mert csak egy harmadik világ van. A növényeké.
Az élettelen előre tör,
bár nem mindegy, hogy szikla vagy műanyag.
Az élettelen előre tör,
bár nem mindegy, hogy bolygó vagy világűr.
Az élettelen előre tör,
bár nem mindegy, hogy galaxis vagy sötét anyag.
Más bolygókon is lehet élet.
De innen most van távozóban, és a mi hibánk.
Más bolygókon is lehet élet.
De innen most van távozóban, ezért siratni kell.
Más bolygókon is lehet élet.
De innen most van távozóban, van pár évünk.
Gyakran hallom, annyiszor
jósoltak már véget, csak a jóslatok a hibásak.
Gyakran hallom, annyiszor
jósoltak már véget, hogy nevetség tárgya az egész.
Gyakran hallom, annyiszor
jósoltak már véget, és nem jött el. De eljött.
Hát mért ne nevessünk?
Mért ne vesszünk ki vidáman? Van más ötlet?
Hát mért nevessünk?
Mért vesszünk ki vidáman? Inkább sehogy.
Belátni, belegondolni,
beismerni, beállítani, betartani, bennemaradni.
Átgondolni, átérezni,
átvészelni, átfogni, átvinni, átállni.
Kitalálni, kimondani,
kiszámolni, kivitelezni, kibírni, kijutni.
Megfékezni, megállítani,
megfogyatkozni, megbánni, megváltozni, megváltani.
Szekszárd és a bor miatt Hamvast olvasgattan január 25.-én. Ez a szöveg is az Új Forrásban fog jönni:
A SÜKETSÉG FILOZÓFIÁJA
„Mit irigyelhetnék a bénáktól, a süketektől, a félkegyelműektől és a féleszűektől?”
Hamvas Béla az ateistákról A bor filozófiájában
Mit irigyelhetnél a bénáktól,
a süketektől, a félkegyelműektől
és a féleszűektől?
A bénáktól a mozgás utáni vágyat.
A süketektől,
amit csak ők hallanak.
A félkegyelműektől
legalább azt a fél kegyelmet.
És a féleszűektől
a butaság megváltó horizontját.
Magamra nézek,
megérzem Hamvas irigységét.
Az egyik fülem föllázadt,
ha félkegyelmű nem is vagyok,
de félsüket. Hamvas ennél a fülemnél
fog meg, kirángat az út közepére,
nem irigyellek, mondja, de közben
látja, hogy sántítok is,
tapintatlan volt,
visszavonná, félig megkegyelmezett,
irigyelni kezdi a tőle kapott
félkegyelműségemet, elvigyorodom,
mint egy féleszű.
Éjjel hó esett,
az utat is belepte.
Pórázra fogjuk irigységünket,
és sétálni visszük az ateizmus szoborparkjába.
Nem akarnak beengedni.
Ide kutyának tilos!
Kikötjük őket a kerítéshez,
amilyen csúnya korcsok,
úgyse vinné el őket senki.
Hamar körbejárunk,
a park unalmas és nem tanulságos.
Mire kiérünk, a két kutyának lába kelt.
Ki irigyelte meg még az irigységet is?
A hit hiánya nem hagy űrt maga után.
Hamvas a jó fülemnél fogva
kiállít ugyanoda, ahol az utat sejti,
az én utamat.
Hagyjuk ezt a javítóintézeti tempót,
mondom neki.
2021. január 26. Megint szekszárdi vers, Jankovics Zoltán 50. születésnapjára a Spanyolnáthába:
A BORÁSZ MAGÁNYOSSÁGA
Költőnek lenni kis dicsőség,
de borásznak annál nagyobb.
Nem lesz magányos alkonyod,
ha az ivást veszed előrébb.
Hogy az agysejtjeid megöljék,
ahhoz persze a vers a jobb,
hordónak dőlve hallgatod,
most a rímes beszéd előlép.
Úgy áll ott, mint egy mesehős,
minden gesztusa ismerős,
csak te nem ismersz önmagadra,
a pincében árnyék suhan,
megpillantottuk már annyian –
hogy lehetne kicsalni a szabadba?
Január 27-én a szekszárdi borászokról:
VAN-E VALAMI SZEKSZÁRDON KÍVÜL?
Más idők telnek-e egyáltalán,
mert a miénk, úgy tántorog,
mint egy részeg ember.
„Minek isztok annyit? Minek az a sok
kadarka, rizling, kékfrankos, siller,
bikavér és merlot, miért
a törköly, a portói, a pálinka?
„Azt mondod, ezzel az időnek
ártunk?” Tőle akarjátok
megkérdezni, van-e Isten?
Nem tudja Takler, Vida,
nem tudja Heimann, Márkvárt, nem
tudja Komjáthi, Vesztergombi,
Posta, nem tudja Sebestyén, Merfelsz,
nem tudja Eszterbauer, Dúzsi,
nem tudja Prantner, Gál.
De tudják a borok. A hordók
fája nyög a vasabroncsok alatt.
Az üvegek valamit suttognak. Összekoccan
két egymástól távol álló pohár.
Tudja az utolsó csepp bor.
,2021. január 29.-én egy régi önarcképet tovább formáltam:
A VÖRÖS ISTVÁN GÉP ÁTALAKÍTÁSA
A Vörös István gép támadásba
lendül, de bár ne tenné.
Sokan már épp elfeledkeztek
a létezéséről és kezdték embernek
(le)nézni. Mindennek megvan
az ára. Ez a gép most ki akar
kerülni az ócskavastelepről.
De milyen jogon? Csupa rozsda.
Amit el tudna végezni, nincs rá
igény. Az átalakítást nem engedi.
Pedig volna itt az ócskapiac mellett
egy szerelő, aki meg tudná buherálni.
Ő régi programokra hivatkozik,
olyan meghajtón van az egész,
amit semmihez nem lehet
csatlakoztatni. Azzal vigasztalódik,
hogy független, nem is kíván
csatlakozni senkihez és semmihez.
És az áramkör? Ha a világháló
nem is kell neki. Hogyne kéne!
A Vörös István gép már
csak virtuálisan létezik.
2021. január 30.án Lackfi Jánossal készülő új projektünkbe írtam ezt a Shelley-átiratot:
FILOZÓFIAI SZERELEM
Gondolat gondolatba ömlik,
folyton egymásra hatnak;
a filozófia öröm, míg
nem érthető sokaknak;
valami exkluzív gyönyör,
nem rend, de tünemény,
minden egységével gyötör –
téged miért ne én?
Kant fölbámul az égre,
mindent megért, egyszerre átfog;
és Istent halottnak becézve
Nietzsche kihoz egy új világot;
a wittgensteini logika
kimondja, mit lehet:
minden összefügg – s te soha
se énvelem?