apolloni_konyve.jpg

Megjelent az albán „debreceni” könyv

Ag Apolloni koszovói albán író júliusban Írórezidenciánk vendége volt Debrecenben. Itt tartózkodása alatt új regényén dolgozott, amely most jelent meg Koszovóban és Albániában.

Ag Apolloni koszovói albán író júliusban Írórezidenciánk vendége volt Debrecenben. Itt tartózkodása alatt új regényén dolgozott, amely most jelent meg Koszovóban a Bard Books és Albániában az Albas kiadóknál egy időben. A Piroska szerelmi történet a mesebeli lány és egy beteg farkas kapcsolatáról. A szerző így mesél művéről:

– A mese egy olyan kontinensen játszódik, ami egy meggyalázott nőről kapta a nevét (Európa), és a könyvben sok szó esik hasonló esetekről, amelyek a koszovói háború idején estek meg, illetve arról is, hogy mindez aztán miféle hatással volt az elkövetkezendő békére. A kötet lapjain keveredik a mitológia a mesével, a vallással és még az animációval is. Leginkább próza, de került bele vers, dramatikus elem egyaránt. Az a fejezet, amelyben a teljesen magányos és összetört farkas a főszereplő, Debrecenben játszódik, ahol maga a regény is született.